A szülői minta felnőttkori következményei

Bár sok szó esik napjainkban arról, hogy a gyermeket érő hatásoknak hosszú távú következményei lesznek az egyén felnőtt életére nézve, úgy érzem még sem lehet erről a témáról eleget beszélni. Már csak azért sem, mert nincs ember, aki ne találkozna ezekkel a mindennapjai során.

A gyermek az élethosszunkhoz képest elég gyorsan felnő. Pontosabban mire a gyermek kamasz, majd ifjú ember lesz, már az őt ért hatások végérvényesen beépültek a személyiségébe. Végső soron abból fog élni felnőtten, amit útravalóul a szülei a batyujába belepakoltak. Ezek az útravalók pedig elsősorban mintákból állnak, még pedig azokból a történetekből, melyeket a gyermek a szülei viselkedésében látott. Természetesen idetartoznak még a családi közös programok, beszélgetések, ünnepek és a mindennapok apró-cseprő történései. A szülők - ha egyetértenek, ha nem - egy folyamatos fellépésben tevékenykednek a gyermekeik szeme előtt, ők a színészek és játsszák az élet nevű színjátékukat, mely lehet vígjáték, dráma, tragikomédia.

Az élet úgy szép, ha zajlik - tartja a mondás. Persze vannak olyan családok, ahol nem sok minden történik, szépen éldegélnek, élik egyhangú - ám sokszor - örömtelen életüket. Lehet észre sem veszik ezt. Ám ez is egy minta.

És vannak olyan családok, ahol az élet sok-sok küzdelmet és nehézséget tartogat a résztvevők számára. Ezek lehetnek a drámák és tragikomédiák esetleg a thrillert se hagyjam ki a körből. Félek, hogy az igazán meleg és szerető családi minta lehet a legkevesebb.

Szóval a gyermek a legjobb nézőközönsége a saját szülei színjátékának, akkor is figyel és tanul, amikor elmélyülten játszik. Láthatatlan radarjaival folyamatosan veszi a szülők felől érkező jeleket. Magyarán behúzhatják maguk mögött az ajtót, veszekedhetnek egymással a szülők azt gondolva, hogy a gyerek nem hall és lát ezekből semmit, ők mindent megtettek ennek érdekében, ez még nem fogja azt jelenteni, hogy a gyermek ne tudná, mi zajlik a színfalak mögött.

Ugye mindenki ismeri, milyen az, amikor a lelkét emészti valamilyen fájdalom, ennek ellenére felölt magára egy jó vastag vigyori maszkot, hogy minden a legnagyobb rendben van... A felnőttek lehet észrevesznek valamicskét, de manapság mindenki saját magába roskadva létezik, így könnyen átsiklik a kósza gondolaton, hogy ezzel az emberrel valami nem stimmel. Nos a gyermek még sokkal jobban rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, hogy átlát a vigyori maszkon, látja, hogy alatta szomorúság és fájdalom lakozik. Vagy végtelen indulat.

Ezek még mindig a jobbik esetek. A szülők egy részének eszébe sem jut diszkréten kezelni a vitákat, nézeteltéréseket a gyermek előtt. Zajlik minden premierplánban... Nem a vitákkal és megoldandó nehézségekkel van baj, hiszen ezek valójában az élet részei. A gyereknek azt jó is látnia, hogy a szülők tudnak kulturáltan megvitatni egy-egy konfliktushelyzetet egymással, tudnak a családot érintő kérdésekben közös döntést hozni, sőt az is jó, ha látják a szüleik nem klónjai egymásnak, hanem önálló gondolatokkal és személyiséggel rendelkező - ám egymást tisztelő és szerető - emberek. Sajnos, hogy az ilyen családok legyenek nagyobb számban, sok-sok mindent változtatnunk kellene, elsősorban a saját személyiségünkön. Mi felnőttek hoztuk a magunk jó vagy kevésbé jó szülői mintánkat, hoztunk egy férfi mintát és egy női mintát, egy anyaképet és egy apaképet. Ugyanígy rendelkezünk arról is egy képpel, milyen is a nagyszülő. Pedig a nagyszülőség még sokkal később kerül terítékre. Amennyiben hiányzik valamelyik, az is egy minta lesz a későbbiekben. Az is előfordulhat, hogy ugyan van anyakép, és még is hiányozni fog a női minta. Vagy lesz férfi minta, ám hiányozni fog az apa. Hogy lehet ez, amennyiben egész családról beszélünk az adott esetben? Egyszerűen lehet, hogy a nő tökéletesen működik, mint anya, egy ősanya, ám az anyasággal elfelejtette, hogy ő nő és feleség is. Ugye nem kell bemutatnom, hogy mennyi konfliktust tud ez generálni. Vagy ugyanez a férfiaknál... Ha apaként nem funkcionál, attól még férjként lehet jó a mintája. Szóval elég sok variáció lehet.

Tulajdonképpen az első felnőttkorban kipróbált minták éppen a bennünk élő női és férfi minták. Hiszen minden embernek a saját neméről és az ellenkező nemről is lesz egy mintája. Megint megjegyzem, a hiány is mintaként működik. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a szülők mindig az elsődleges és legfontosabb mintát közvetítik, de nyilván mintát adnak a gyermek környezetében megforduló más személyek is, sőt a médiát se hagyjuk ki. A média által közvetített mintára most nem térnék ki, legyen elég, hogy a leginkább nem követendő az a kép, melyet a média próbál ránk tukmálni, akár agymosás formájában is. Számtalan testkép és önértékelési zavarnak adja a táptalaját, pedig sokszor bőven elég ezekhez a zavarokhoz maga a család is...

A család egyik alapja lesz, hogy ez a női és férfi minta milyen lesz. Természetesen a másik alap, ám ez később következik, a szülői szerepben tálalt mintánk. Most maradjunk a nő és férfi mintáknál, hiszen ebből indul ki maga a párkapcsolat , mely majd tovább fejlődhet családdá.

Egy kis történettel szeretném ezt bemutatni.

Egy szép tavaszi napon összetalálkozott két fiatal tizenéves. Telt múlt az idő a barátságból szerelem lett. Még mindketten a gimnázium padját koptatták. Igaz a fiú idősebb volt kicsit, mégis egy évben érettségiztek, tehát már mondhatjuk, hogy felnőtt korba léptek. A törvényeink szerint legalábbis... Megismerték egymást, egymás családját, ahogy lenni szokott. A leány a szüleivel és a testvérével éldegélt, míg a fiú mondhatjuk sokkal zűrösebb családi háttérből érkezett ebbe a kapcsolatba. Az ő szülei elváltak, amikor a fiú éppen a kamaszkorának tombolási szakaszába lépett. Ahhoz már elég idős volt, hogy jól bele égjen a lelkébe a női és férfi mintája. Nem volt ideálisnak nevezhető ez a kép. Egy bántalmazó apával, és egy áldozat anyával a tarsolyában nem volt könnyű helyzetben. Mivel érzékeny, művészetekre nyitott lélekkel áldotta meg a sors, az önérvényesítése hol az erőszakosság, hol az áldozatiság között ingadozott.

Mondhatnánk ezután, hogy a leánynak sokkal jobb mintája lehetett. Bár az ő szülei nem hagyták el egymást, akár mondhatnám, hogy kitartottak egymás mellett jóban és rosszban, valahogy ez a minta sem sikeredett a legtökéletesebbre. A fiatal hölgy sokszor szemtanúja lett annak, ahogy az édesanyja igyekszik megtartani párját a családi tűzhely közelében. Mert nem szerette volna felvenni magára a szegény és elhagyott nő szerepét. Ám ennek a hozzáállásnak ára lett. A folyton kitekintgető férfivel folytatott küzdelmének szem és fültanúja volt a leánya. Nem gondolt bele abba, hogy a leánya ezeket az esztelen harcokat szépen módszeresen issza magába.

Telt múlt az idő és ez a két fiatal úgy gondolta, hogy megpróbálkoznak a közös élettel. Összeköltöztek és kialakult közöttük egy fajta munkamegosztás az életben. Voltak, amit közösen csináltak, és voltak, amit ki-ki maga látott el. Fiatal koruk azonban tette a dolgát. A fiú sokszor emlékeztette a lányt a saját apjára, sok közös vonás volt bennünk. Nem is volt talán véletlen, hogy bevonzotta tapasztalni. Mivel a mintájában egy ki-kitekintgető férfi szerepelt, és ez a fiútól sem állt nagyon távol, ennek ellenére kitartott választottja mellett, ám közösségi emberként, szívesen barátkozott és beszélgetett másokkal, lányokkal is. Ez egy idő után beleütötte az első éket a kapcsolatukba. Egyre többet veszekedtek. Aztán kibékültek. A veszekedések után persze a fiú is el kezdte jobban mások társaságát keresni. Ilyenkor a leány megijedt, hogy most egyedül marad. Összebékültek, egy hét múlva kezdődött minden előröl. A fiút sem kellett azért félteni, előbújt belőle a "jó" apai férfi mintája... A sok veszekedés elhalványította a szeretetet közöttük, és igazából a fiú már inkább azért békült ki, hogy a testi szükségleteit kielégítse.

Egy szép napon, a leány felállt és azt mondta, vége, nem csinálja ezt az értelmetlen kapcsolatot tovább. Külön is költöztek és mindketten azon munkálkodtak, hogy folytassák külön az életüket. És ezzel megkezdődött a valódi se veled, se nélküled időszak.

A fiút nem viselte nagyon meg a szakítás. A leány viszont teljesen kiakadt, ahogy tudomására jutott, más lányok kerülhetnek esetleg a helyére. És jött a jól megtanult anyai női minta. Mindenáron vissza akarta és vissza is szerezte a fiút. Tulajdonképpen csak kihasználták egymást, és folytatták a folytonos veszekedést-kibékülést. Mondanom sem kell, hogy a kapcsolatukat jól átszőtte a leány részéről a manipulálás, érzelmi zsarolás, míg a fiú részéről a másik kihasználásának eszköze. Egy bő félév ismét eltelt, hol együtt, hol külön, amikor elérkezett a sokadik - ám most már végleges - szakítás.

Csak a szálak elvarrása ismét gondot okozott a leánynak. A fiú viszont immáron teljes gőzzel új kapcsolat reményében munkálkodott, elkezdett komolyan ismerkedni. A leány folyamatosan kereste a kapcsolat lehetőségét a volt fiújával, a fiúnak egyre terhesebbé vált a helyzet. Nem győzte visszautasítani a találkozás lehetőségét. Már össze-vissza hazudozott a lánynak, hogy lerázza, de ő csak kitartott, hogy ismét találkozni szeretne.

És egy szép napon elborult a kis feje, mérgében a sokadik elutasításra, úgy gondolta, hogy ha ilyen módon nem tudja a fiút együttműködésre rávenni, szól egy-két barátjának, akik majd "meggyőzik" a fiút személyesen. Meg is történt a "meggyőzés", a fiú bevert fejjel, a leány pedig kínzó (ön)sajnálatba került az eset után. A végkifejlet természetesen nem boronálta össze őket sokadszorra sem. A fiú lezárta életének ezen szakaszát. A lány - bár végtelenül rosszul érezte magát a történtekért - nem érzi, hogy ugyan nem ezt a finisht akarta elérni, de csak ő indította el a folyamatot.

Ez az eset nagyon hasonlít azokhoz az esetekhez, amiből minden évben történik néhány, azaz hogy szerelemféltésből megölik a volt párjukat, ha nem lesz az enyém, másé se legyen alapon. Persze ilyenkor többnyire férfiak az elkövetők és nők az áldozatok.

Ez az eset azért nagyon szemléletes, mert kitűnően bemutatja a hibás minták működését. Mindkét fiatal sérült mintával érkezett a felnőtt életükbe. Csak reménykedhetünk, hogy mindketten végig fogják gondolni, hogy mit és miért tettek helytelenül, mit kell másként csinálni a jövőben.

A fiú esetében tükröződik jól, hogy a bántalmazó szülői minta, hogy vezet el a lány kihasználásához, bár ez a bántalmazás nem legnyilvánvalóbb módja, ennek ellenére az áldozat szerepét is magára öltötte azzal, hogy teret engedett a lány érzelmi manipulációinak, melyeket bőven láthatott a saját édesanyjától is. Bár ugye nem a leány ütött, rábízta ezt másokra...

Nem ítélem el őket, tették a dolgukat, ahogy egykoron "megtanulták". Mindketten igazából áldozatok, a saját szüleik mutattak nekik helytelen mintát. Sokan mutatunk helytelen mintát a gyermekeinknek. Jó lenne ezeknek a láncoknak a megszakítására törekednünk, ehhez pedig elsősorban nekünk felnőtteknek kell megváltoznunk a gyermekeink és saját boldogságunk érdekében.

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.