Gondolatok az időskor kapcsán

Persze az idősek helyzete sem kizárólagosan magyar ügy, hiszen a fejlett és rendkívül civilizált világ egyik legnagyobb problémája, hogy egyre több idős embert egyre hosszabb életkorig kell eltartania egy évről évre az idősebb generációkhoz képest fogyatkozó rétegnek. Hazánkban még összetettebb és kilátástalanabb a helyzet. Jelenleg az államunk úgy látja megfelelőnek, ha kihátrál ebből a feladatkörből.

Az idős ember ellátása, gondozása így vagy úgy általában minden családot érint. Az embernek jó esetben vannak szülei, nagyszülei. Rokonok. Most maradjunk a jó eseteknél. Az ember tudja belülről, hogy igen valamikor gondoztak, felneveltek, tehát egyszer eljön az az idő, amikor valamilyen formában viszonozniuk szükségeltetik. A gondot nem is ez jelenti, hanem az élhetetlen életünk. A mai magyar életfeltételek mindenek, csak nem jók.

Ma ugye a közfelfogás az idősebb embert elesettnek, mindenféle betegségben szenvedő, anyagi nehézségek között élőnek gondolja. Persze vannak kivételek, de sajnos ez a valóság. De miért is van ez így? Lehetne máshogyan is élni idősebb éveinkben?

Ha tetszik, ha nem bizony a testünk megöregszik egy idő után. Ez egy folyamat és ebben sem vagyunk egyformák. És még a betegségek sem csak az idősebb korhoz kötöttek. Előbb vagy utóbb bizony jönnek a legtöbb ember életét megkeserítő mozgásszervi megbetegedések, a szív és érrendszert érintőek, esetleg a hírhedt rák, vagy az agyi leépülések, mint a demencia, alzheimer kór stb. Ugye ma azt gondoljuk, hogy ez csak így lehet. Ezeknek a betegségeknek a zömét kordában lehetne tartani a megelőzéssel. Persze ez sokkal olcsóbb lenne. De mi lenne akkor szegény gyógyszergyárakkal, a profitjuk szent és sérthetetlen, így nem kell túllihegni ezt a megelőzést.

A mai idősek esetében már sajnos adottak a megbetegedések, a kopások, pedig tulajdonképpen csak megöregedtek. Leéltek egy életet, felnevelték a gyermekeiket, dolgoztak, fizették évekig a tb-t. A nagyon idősek között (80-90) évesek, még a múlt rendszerben élték aktív korukat. Szó nem lehetett akkor előtakarékosságról a nyugdíjas évekre, volt helyette a tb. Sok, elsősorban nő lehet közöttük még, akik nem dolgoztak vagy nagyon keveset munkahelyen. De a háztájiban, a földeken annál inkább tevékenykedhettek, vagy egyszerűen nevelték a gyerekeket. Mert ugye ők még nem egy-két gyermeket vállaltak. Más világ volt... De azért nem túlzás azt sem mondani, hogy a 70-es években a falvakban élő családoknál még a férj keresete és az otthoni háztáji kiegészítés el tudott tartani, ha nem is nagy lábon, de tisztességgel egy családot. Mert gondoskodtak a saját élelmezésükről, veteményeztek, befőztek, tyúkot, disznót, akár még tehenet is tartottak, stb. Hasznosan töltötték idejüket, nem dologtalanul, mint ahogyan ezt ma sokan gondolják. Ezért azt a bizonyos szégyenteljes öregségi nyugdíjminimumot (28.500) kapják. Ki tud ebből emberi életet biztosítani magának?

Valamivel jobb helyzetben élhetnek azok, akik munkahellyel rendelkeztek és rendesebb nyugdíjat kapnak. A rendszerváltás után nyugdíjba menőknél már problémaként jelentkeznek a munkanélküliként eltöltött évek, vagy amikor a munkáltatók nem vagy csak részmunkaidőben jelentették be a dolgozókat és azt is csak minimálbéren. Gondoljuk végig, hogy sok esetben ezek a turpisságok csak később derültek ki, akár éppen a nyugdíjazáskor. A terhe már a nyugdíjasé marad. Arról sem kell megfeledkeznünk, hogy bár elméletben a nyugdíjak éppen annyi emelést kapnak, mint maga az infláció, de hát tudjuk, hogy a statisztika nem egyéb, mint játék a számokkal.

Ugyan a rendszerváltás után megjelentek az önkéntes nyugdíjpénztárak, magánnyugdíjpénztárak. Ezt inkább nem is fejteném ki, hogy milyen aljasul sikerült lenyúlni... A ma nyugdíj előtt állók, és a 40-50-es korosztályok bizony kilátástalan helyzetbe kerültek. Nekik egyre bizonytalanabbá válik maga a nyugdíjba vonulás ideje, de még az is, hogy lesz-e majd nyugdíjuk és az mire is lesz majd az elegendő. Takarékoskodhatnának, még adójóváírást is kaphatnának utána, no de az a bizonyos fizetés, ami a jelen élet megélhetését sem fedezi, nem fogja lehetővé tenni, az ő esetükben kívánatos nagyságú összeg befizetését... És bizony még a tetejébe bizalmatlanok is sokan, hogy ugyan nem tűntetik-e ismét el. A másik éppen ezt a korosztály próba elé állító feladat, hogy útra szeretnék indítani gyermekeiket, gondozni kellene a most már segítségre szoruló szüleiket. Mi van, ha nincs miből, márpedig egy olyan országban, ahol a szegények aránya rohamosan növekszik, sokan nem engedhetik meg maguknak ezeket a luxusnak számító plusz terheket, még akkor sem, ha ennek természetesnek kellene lennie. A pénztárca mérete pedig elég nagy úr tud lenni a gyakorlatban.

A köztudatba jó lenne, ha bevonulna, hogy a fiatal, amikor elkezd dolgozni, kezdjen magának a nyugdíjára félre tenni. Vagy egyszerűen kezdjen valamilyen egyszerű megtakarítást gyűjteni magának, arra az esetre, amikor akár átmenetileg munkanélkülivé válhat, vagy már a gyermekei felneveléséről kell gondoskodnia. Bizony a gyermekvállalás az egyik leghosszabb távú elköteleződés. Mire a gyermek képes a saját lábán megállni, addig akár 20-25 év is eltelik. Egyébként a megtakarítások hasznosságát már az iskolákban is oktathatnák. Jó szabálynak látszik, hogy minden hónapban tegye félre a fizetés 10 százalékát. Csakhogy olyan fizetésből, ami nem fedezi a havi szükségleteket, ugye-ugye ezt sem igazán lehet megvalósítani.

De térjünk vissza az idősebb generációk állapotára. A fizikai test a 40-es évektől bizony elkezd öregedni, először csak a regenerálódási képesség lassul, majd a fizikai test terhelhetősége is csökkenni kezd. Érdekes, hogy a munka törvénykönyve ezeket a valós változásokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Lehet még 60 felett is 12 órában nyomni a munkát, minimum két műszakban. Ha valaki fiatalon a megélhetése miatt rákényszerült arra, hogy két végén égesse a gyertyát, bizony ekkorra jelentkezni fognak a hátulütői. De az egészségi állapot drasztikus és idő előtti megromlásához a mai munkakörülmények is hozzájárulnak szép számmal. Az emberek zöme nem jut el évente legalább egyszer egy valódi kikapcsolódást nyújtó szabadságra, hogy feltöltekezzen. A munkahelyeket a stressz, a nem emberséges légkörök jellemzik. A munkafázisok (főként a gyártósorokon dolgozókat érinti) monotonitása, két-három mozdulat folyamatos ismételgetése 8-12 órán át, olyan egyoldalú terhelést jelent a test számára, hogy óhatatlanul mozgásszervi megbetegedések melegágyává válik maga a munka. Ehhez persze hozzátársul a mozgásszegény életmód, a stressz, a táplálkozásunk hiányosságai (lassan már minden mű, vagy ki tudja micsoda, honnan származik, stb). Arról sem kellene elfeledkezni, hogy a monotonitásnak, és hogy gyakorlatilag a gondolkodás kizárásával kénytelen az ember 8-12 órát eltölteni, milyen hatásai lesznek. Rendkívül fárasztó és óhatatlanul a gondolkodási agyi képességek romlásához fognak vezetni teret engedve a demenciának. Sajnos ezeket még megtetőzi az is, hogy ezeket a munkákat örömtelenül végzik az emberek, holott a munka lehetne örömteli tevékenység is. Vajon az örömtelenül, viszont kényszerként megélt munkának nincs-e köze a depresszióhoz? Orvoshoz is már csak akkor fordulnak, amikor a fájdalomtól esetleg nem bírnak dolgozni. És hát tudjuk a magyar egészségügy minden hiányosságát.

Nagyon sok ember kénytelen többműszakos munkarendben dolgozni. Vannak olyan munkakörök, ahol ez elkerülhetetlen, de szép számmal akadnak olyanok, ahol pusztán a munkáltató érdeke ez. Hogy ez milyen egészségkárosító hatással bír, az alábbi cikk jól bemutatja. De érdekel ez valakit is? 

Lényeg tehát, a munkafeltételeket, munkaidőt szabályozni illene, hogy ne emberi roncsokként kerüljenek az emberek a nyugdíjas korba. A nyugdíjas éveknek is lehetnének csodái, pl. az unokák, az aktív életből elmaradt hobbik, a világ újra felfedezése, stb. De ehhez életerő és életkedv is kellene. Ma ezektől szeretnék megfosztani az embereket. Azért gondoljuk azt is végig, hogy hány éves unokákhoz tudnának a nagyszülők besegíteni? A kamaszokhoz? A nyugdíjasokat is inkább visszakényszeríteni a munka lélektelen világához, akár az élhetetlen nyugdíjak miatt, akár mert a kormányzat ezt óriási lehetőségnek tálalja, közben meg a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési gondokkal küzdenek, nem éppen normális dolog.

A nyugdíjkorhatár emelésével pedig szinte az az üzenet, hogy ameddig bírsz dolgozni, dolgozz nekünk, termeld a profitunkat éhbérért. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos kor után a kormányzat egyenesen korlátozza már, hogy ki milyen orvosi ellátást kaphasson. Ennek pedig egyenesen az az üzenete, hogy az állampolgárainkra addig van szükség, míg dolgoztathatjuk.

Ez a felfogás egyenesen szembe megy az emberi élet értelmével, hiszen egy dolgot nem enged még időskorban sem, ÉLNI.

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.