Iskoláskor

 A szülő lehet gyermekével szemben elfogult, lehet olyan, aki vagy büszke, mi mindent tud a gyermekem a másikhoz képest, vagy aggódó, elmaradt a fejlődésben a másik gyermekhez képest, vagy akár a testvérekkel való összehasonlítás bűvöletében él. Nos minden gyermek egyéni ütemben fejlődik. Nem szabad, sőt károsak is az ilyen összehasonlítgatások. Sajnos erről az eltérő fejlődési ütemről az iskolai tanterv nem igen vesz tudomást.

Ez az általános iskola kezdetén különösen rossz hozzáállás. A gyermek kedvét hihetetlen módon el lehet venni a tanulástól. Amennyiben jó képességű a gyermek, lehet elunja majd magát, menne a saját tempójában előre, de a lassabban haladók miatt nem igazán lehetséges. A gyengébb képességűeknek több gyakorlás, ismétlés kellene. Mivel a számukra ideális idő nem áll majd rendelkezésre, lemaradnak, így pedig az újabb tananyagok már eleve nehezebben épülnek a bizonytalan alapra. Ezért az alapok megtanulására nagyobb figyelmet kellene szentelni, ezek az olvasás, írás és számolás. A pedagógustól is nagyobb odafigyelést kívánna, hiszen a gyorsabbaknak is feladatot kellene adni, míg a gyengébbek gyakorolhatnak. Régen a falusi tanítók képesek voltak több korosztályt tanítani egy osztályon belül. A gyermeket, mind az unalom, mind a sorozatos frusztráció eltávolítja a tanulás örömétől. Bizony nagyon nem mindegy, milyen háttérrel rendelkeznek a szülők. Vannak családok, ahol érték a tudás, és vannak, ahol nem. A gyermek hozzáállását a tanuláshoz ez is rendesen befolyásolja. Az iskola érettséghez az is hozzá kellene, hogy tartozzon, hogy legyen igénye az új ismeretekre, de ez már a családi mintától is függ. Zárójelben jegyzem meg, hogy az új ismeretekre való igényre a felnőttkorban is rendkívül nagy szükségünk van.

Sajnos a mai világunk egyik legnagyobb problémája, hogy a kultúra iránt csökken az igény. Ennek sok oka is lehet, de az anyagi színvonalhoz elég nagy köze van. A televízió sem segíti ezt a folyamatot. Sok családnak ez az egyetlen szórakozási, kulturálódási, ismeretszerzési eszköze. Ez szinte minden háztartásban megtalálható. Ilyen szempontból óriási a felelőssége, hogy mit közvetít. Mint tapasztaljuk, a rendszerváltás óta a bőség zavarában is érezhetnénk magunkat. Ám ez még sem így van. Hiába a temérdek csatorna, a műsorok egyre laposabbak, igénytelenebbek, nem beszélve a reklámözönről. A televízió ma már nem értéket közvetít, hanem értéktelenséget, gagyit.

Sok gyermeket már kiskorától kezdve a tv képernyője nevel. Haza esik a szülő a gyermekkel, jönnek az otthoni teendők, mert a főzés, mosogatás, mosás... stb nem készülnek el maguktól. A gyermekkel leülni, beszélgetni, játszani idő és energia kérdése. A háztartási munkák mellett ugyan lehet beszélgetni, de odafigyelni már sokkal nehezebb. Belefárad szülő, gyerek egyaránt.

A gyerekek pedig odaragadnak a képernyő elé, vagy mai korunkban az internet világa és a mindenféle számítógépes játék lesz a nevelő. Ez pedig újabb és újabb veszélyeket rejt magában. Nem vagyok számítógép és internet ellenes, de a gyerekeknek kell ezekhez az eszközökhöz egy kontroll. A felnőtteknek sem ártana. Rengeteg a tévhír, a butaság. De honnan tudja egy gyermek eldönteni, hogy mi a valós és mi az álhír. Amennyiben felügyelten tudja kezelni, ismerkedni az információ özönnel a gyermek, kiaknázhatja a lehetőségeket belőle, ami nagyon is jó. De amennyiben saját ítélőképességére kell hagyatkoznia, a veszély óriási lehet. És ez a veszély nem kizárólag a 18-as karikás oldalakból ered, melyeket az elmúltam már 18-ra kattintva, játszva nézhetik a fiatal és egyre fiatalabb gyermekek is.

Vannak ugye olyan oldalak, amik felhívják az olvasók figyelmét, hogy mely oldalak kamuk és átverősek. Na már ott kezdődnek a bajok, hogy az itt felsoroltak között, szép számmal akadnak olyanok is, melyek egyáltalán nem kamuk, csak olyan információkat közölnek, melyeket szeretnének ellehetetleníteni, mert alternatívok, parajelenségekkel, a tudomány határterületeivel foglalkoznak, esetleg éppen a lényegre tapintanak rá. Vagy melyek megmutatják azokat a történeti leleteket, eseményeket, melyekkel az álszent tudomány a világért nem akar szembenézni, pedig ordítanak, hogy hé itt vagyunk, gondolkodjatok emberek! És nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a legnagyobb álhírgyártók a világban éppen a kormányok... 

A mindenféle számítógépes és internetes játékok pedig vonzzák a gyermekeket. Na aztán itt van minden, értelmestől az erőszakig bezárólag. És ezek hatnak nem kicsit. Egyik hatásuk, hogy a gyermek egy virtuális világot épít fel magának, melynek semmi köze sem lesz a valósághoz. Vagy a mérhetetlen erőszakos játékok tömkelege, ahol lehet szabadon gyilkolászni. Ugyan milyen utóhatásai lehetnek ezeknek a gyermekekre nézve. Jó pár évvel ezelőtt egy hazai gimnázium 9. évfolyamán egy fiú a szünetben neki látott az osztálytársait megkéselni. Itt olvasható a cikk róla.

Megjegyzem, hogy a cikkből a gyermek jó családi hátteréről van tudósítás. Gondolom, hogy ez a jó az anyagi háttérről ad információt, pedig a játékfüggőség, arról ad tanúbizonyságot, hogy nem figyeltek kellően a gyermekre. Ennek persze sok oka lehet, és sok családban sajnos ez a helyzet, mivel az anyagiak előteremtése miatt a gyermekekre egyre kevesebb figyelem hárul.

A számítógép, az internet és már a televízió is elvonja a gyermekeket az olvasástól. Míg régebben teljesen természetes volt, hogy mesét olvastak a szülők a gyermekeiknek, maguk is, ahogy megtanultak olvasni, bújhatták a könyveket. Ezzel pedig kialakult az agy azon funkciója, hogy az olvasottakat képpé alakítsa át. Ezt a képességet fokozatosan kiöli a gyermekekből, felnőttekből a készen kapott kép, mely nem szolgálja a javunkat. Hiszen ahhoz, hogy új és ötletes dolgokat tudjunk megalkotni, szükség lenne a képi fantáziánk működésére.

A 40-50-es generációk még rá voltak utalva arra, hogy ha valami után akartak járni, új információkat keresni, könyvtárba kellett menni, vagy elővenni a lexikonokat. Ma erre ott az internet, ki sem kell otthonról mozdulni, a világ feltárulhat előttünk, de erre meg kell tanítani a mai gyermekeket. Ehhez pedig jó pedagógusok és gyermekükre odafigyelő szülők kellenének. Nos mintha kiveszőben lenne mindegyik. Az a tisztelet, amit valamikor a tanítók és tanárok élveztek mára eltűnt a süllyesztőben. Senki sem vitathatja pedig, hogy óriási felelősségük és szerepük van abban, hogy milyen jövőt nevelnek a rájuk bízott gyermekekből. Azt be kell látnunk, hogy az csak mese, hogy a szülő lenne teljes egészében felelős azért, hogy milyen felnőttet nevelnek a gyermekeikből. Az ő kompetenciájuk lényeges, de nem az egyedüli, amint a gyermek mindenféle intézményben tölti a napja javát, a szülők tevékenysége behatárolttá válik. Ma szeretnek egymásra ujjal mutogatni, hogy kinek a felelőssége a nevelés. Lehet a sok bába között elvész a gyermek. Azt pedig nap mint nap tapasztaljuk, nem jó irányt vettek a dolgok.

Minden gyermek egyedi, csak egyetlen van belőle. A képességeit nem egy egyenmasszává kellene begyúrni, hanem megtanítani arra, hogy az erősségeit bontakoztassa ki, a gyengébb oldalait pedig fejleszteni tudja. Ne akarjunk mindenáron természettudóst nevelni a humán vagy művészeti beállítottságú gyermekekből. Bár halkan megjegyzem, hogy nagyon sok ókori filozófus vagy későbbi korok tudósai bizony sokszor értettek a természettudományokhoz, a társadalomtudományokhoz vagy a művészetekhez egyaránt. A lényeg, hogy önálló gondolkodásra kellene megtanítani gyermekeinket, akik vannak olyan intelligensek, hogy megfelelő felügyelet mellett, tudják majd merre tart az ő útjuk. A mai oktatás még ezt sem támogatja. Minden információt be akarnak zsúfolni a gyermekek agyába, nem hagyva arra módot, hogy az összefüggéseket is megláthassák. Pedig a lényeg az összefüggésekben leledzik és nem pl. az évszámok pontos tudásában.

Azt gondolom, hogy minden felnőtt érdeke és felelőssége, hogy mit hagyunk majd hátra a gyermekeinknek és unokáinknak, és ők milyen alapokról indulnak felnőttségüket elérve, hiszen egyszer nekik kell átvenniük a stafétabotot, hogy továbbadják majdan a saját utódaiknak.

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.