Kamaszkorról a szülőknek

Megszületik a várva várt baba a családba, majd eltelik szűk 10 év és kezdődik a nevelés próbatétele, vagyis kamaszodni kezd a csemete. A kamaszkor kezdetéig lefektetett szülői iránymutatások, a mutatott minták az emberi kapcsolatokról, a felelősségvállalásról, a jó és rossz fogalmáról, az együtt élés rejtelmeiről ilyenkor megmutatkoznak, milyen talajra hullottak a gyermekben, hogyan ápolták és gondozták ezt a szülők. És bizony az eredmény meglátásához türelem kell, mert majd a fiatal felnőtt lesz a "kész vizsgatárgy". 

A szülő helyzeti előnyben van a gyermekével szemben. Ezt az előnyt pedig az adja, hogy ő már ismeri a kamaszkor nehézségeit, átélte már. A baj ott kezdődik, amikor szülőként erről az apró kis momentumról elfeledkezik. Kamasz gyermeket nevelve emlékeznie kellene, hogy ő miként élte meg a leválás, a felnőtté válás próbatételeit. Az igaz, hogy szülőként is más megélnie, hiszen ez egy új oldala ugyanannak a feladatnak. De mivel egyszer már végig ment ezen, a saját bőrén megtapasztalta, hogy milyen gondolatok, milyen késztetések feszítik gyermekük lelkét, magyarán könnyen lehetne megértő is. Persze a saját elkövetett hibáitól szeretné megvédeni, de vajon mi neveli jobban az embert? Ha hibázunk és levonjuk a tanulságait vagy, ha engedelmesen követjük szülők által helyesnek vélt utat? A szülő nem élhet a gyermeke helyett...

A bölcs ember ugye tanul a mások hibájából. De lehet-e egy gyermek, egy fiatal bölcs? És ugye a balga ember még a sajátjából sem képes tanulni. Hányszor tapasztalja az ember az élete viharaiban, hogy ismétlődnek ugyanazok a nehézségek, még fokozódnak is, és nem esik le a világért sem az összefüggés, a megtanulandó feladat. Az már nagy eredmény, amikor az ember eljut arra a pontra, hogy a saját hibájából képes tanulni. Az ember pedig hibázik, így is van rendjén, a lényeg, hogy tud-e tanulni belőle. Nos a kialakuló felnőtt embertől elvárni a makulátlan, mindig hibátlan lépéseket, butaság. Azok a felnőtt emberek, szülők, akik azt hirdetik magukról, hogy ők tökéletesek, nem hibáznak soha, bizony ez lesz az első számú és legnagyobb hibájuk, hogy ezt képzelik magukról. Rajtuk még segíteni sem lehetséges, majd az élet a sajátos pofonjaival terelgeti őket, és lehet mindenki mást, körülményeket hibáztatni a nehézségekért, minthogy önnön magukkal nézzenek szembe.

A kamaszkor átvészelésének kulcskérdése lesz a bizalom, mind a gyermek részéről, mind a szülő részéről. Ha ez nem megfelelően alakult ki, bizony nehézség fog származni belőle. Egy gyermek bizalma a saját szülőjében igen korai időben alakul ki és már itt sérülhet is. Az első három év hihetetlen módon határozza meg, ha ilyenkor megsérül a gyermek bizalma, vagyis az ősbizalom, egész életre kihatóan lesznek negatív hatásai. A sok önbizalomhiányos gyermek és felnőtt ilyen alapokkal indul.

A bizalmat a szülő nagyon szépen később is tönkre tudja tenni. Például azzal, hogy nem bízik gyermekében, hogy megfelelően tud dönteni, fel tudja mérni, hogy mi a helyes és helytelen. Persze ezzel végső soron önmagában sem bízik. Az sem helyes, ha a gyermeke után kutakodik, leskelődik. A lebukás veszélye az, hogy a gyermek egyáltalán nem fog bízni benne. Szóval ezen a téren legyen nagyon diszkrét mindenki, mert néha lehet szükséges lehet a kontroll. Sokkal szerencsésebb, ha a gyermek beszél az életéről, mer a szülőhöz kérdésekkel, tanácsokért fordulni. És ezeket a beszélgetéseket is illik diszkréten kezelni, nem a Kossuth Rádiónak szánja a gyermek. 

Ennek az életkornak az egyik nagy megbeszélni valója a szexuális felvilágosítás, aminek időben kell érkeznie. A tiltás nem biztonságos, sőt veszélyeket rejt magában. Értelmesen kell a gyermekkel beszélgetni a következményeiről, arról akár, hogy a szülő hogyan élte ezt meg, beszélni kellene a másik nemről. Ehhez persze mindkét szülő véleményére, tanácsaira szüksége lenne a gyermeknek, nem csak a lánynak az anyjára, a fiúnak az apjára. Az apa felvilágosíthatná a kamasz lányát, hogy a fiúk hogyan gondolkodnak ebben a korban, az anyák a fiaikkal arról, hogy milyen egy kamasz lány, hogyan közeledjenek a lányokhoz, hogy mindkettejüknek jó legyen. Ez csak megfelelő és bizalmas háttérrel lehetséges. Bizonyára ezek a beszélgetések mindkét nem számára előnyt jelentenének a felnőttkori párkapcsolatok alakulásában. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy a jól nevelt kislány vagy fiú, aki leragad az első adandó kapcsolatnál, egyáltalán nem biztos, hogy jó. Nem azt mondom, hogy sok partnerre lenne a kamaszoknak szüksége, hiszen ahol ez valósul meg, ott már látható, hogy kötődési problémái vannak a fiatalnak. A néhány kapcsolatocska az önmegismerést segíti elő. A szülők abban is sokat segíthetnek, hogy honnan ismerheti fel a fiatal, kivel érdemes a szüzességet elveszíteni. A csalódás is egy nehezen feldolgozható élmény, de bizony hozzátartozik az élethez.

A burokban nevelt gyermek nem lesz megvédve az élet viharaitól. Nem szabad azt a látszatot kelteni a gyermekben, hogy az élet csupa szép és jó, mivel felnőve a saját életében hatalmasat fog csalódni, amikor szembesül az élet realitásaival.

Sok szülő esik bele abba a hibába, hogy amikor panasz van a gyermekre az iskolában, a szülő a gyermekét védve, a dolgok utána járása nélkül, bizony a tanárt fogja hibáztatni, a hülye tanár szindróma. Persze a tanár is csak ember, van jó tanár és rossz is, meg nekik is lesznek/vannak rossz napjaik. Ezt bizony fel lehet fogni, úgy is, hogy felkészítés az Életre, ahol majd a főnök lesz majd mindenféle, sokszor messze a korrektségtől.

Másrészt, ha a gyermekkorban és a későbbiekben nem hagyják a gyermeküket azzal szembesülni, hogy minden tettünknek következménye van, és bizony lehetnek kellemetlenek is, de vállalni kell, hogyan lesz a gyerekből felelősséget vállaló felnőtt ezen tapasztalatok hiányában?

Önállóságra sem lehet megtanítani senkit sem úgy, hogy mindent megcsinálnak helyette, mindenben mások döntenek helyette. Az nem szeretet, ha mindent megteszünk helyettük. Ez ugye azt is megkívánja, hogy fokozatosan egyre nagyobb önállóságot kell a számukra biztosítani a hozzátartozó felelősséggel, de mindent az életkorának megfelelően. Az önállóság kérdésében bizony nem annyira akaródzik nekik ez minden téren. Gondolok itt a szobájuk rendben tartására, a tízórai elkészítésére például. Ezekből jó ha kivonul az anya, és hagyja, hogy a gyermek rájöjjön, hogy nem jó kupiban lenni. Ha ezt - főleg az anyák sara - még a 17-18 évesek helyett is megteszik, ne csodálkozzanak, ha jön a mamahotel szindróma.

Az elengedés sem könnyű feladat, elsősorban az anyák számára. A gyermek idővel ki fog repülni, ez kőkemény törvény. Visszatartani a már fiatal felnőttet, nem helyes. Támogatni kell ez irányú törekvéseit. Sokszor azért esnek ebbe a hibába a nők, mert úgy érzik, hogy a gyermekek távozásával kiüresedik az életük, értelmetlenné válik. Pedig ez egyáltalán nem így van, de majd erről egy másik írásban.

Persze jókora erő és türelem szükségeltetik a kamaszokhoz. Ez a lázadás kora is, a kamaszok erős kritika alá helyezik a felnőttek életét, ők szeretnének mindent máshogyan és jobban tenni, sokszor kimondanak olyan dolgokat a szüleik életével kapcsolatban is, melyek a szülőknek rosszul esnek, hiszen nekik még bátorságuk sem volt hozzá. Mivel még fiatalok, lesznek túlkapásaik is ezen a téren, de így van rendjén. Látni kellene előre, hogy ez is elmúlik egyszer és a látszólag kezelhetetlen gyermek, újra vissza fog találni a szülőkhöz, csak addigra már fiatal felnőtt lesz.

A kamaszkor viharaival küszködő szülőknek sok türelmet, kitartást kívánok. Bízzanak önmagukban, a gyermekükben, és szeressék feltétel nélkül őket, de legyenek következetesek is, hogy gyermekeik megtalálhassák a helyes utat a felnőttséghez. És ne felejtsék el egy percig sem, hogy nem a szavaik tanítanak, hanem a tetteik, a minta, amit mutatnak. 

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.