Lelkünk egészsége

Egy fontos kérdés, mely sajnos mai világunkban nem kap kellő figyelmet. Vagyis ez így nem is annyira igaz. Ha körülnézünk az internet világában, hihetetlenül sok cikk, blog célozza meg a lelki egészségünk területét. Szóval, aki akar az tájékozódhat róla bőséggel.

Ennek ellenére mégis csak úgy érzem, hogy a mindennapokban nem kap elég figyelmet... Miért van ez így? Van egy jól begyakorolt életmódunk, ami nem szereti, ha az ember csak spontán a lelkével kezd el törődni. Mire a napi kötelességeinek sorát letudja az ember, erre már sem energiája, sem ideje nem marad. Pedig hát legszorosabb kapcsolatunk éppen vele kellene, hogy legyen, hiszen velünk van a születésünk pillanatától egészen az utolsó lélegzetünkig. Társak, rokonok, barátok jöhetnek-mehetnek az élet során, de a lelkünk mindig ott lesz. Ebből következik, hogy nem is mindegy, hogyan érzi magát. Vagy bővebben fogalmazva, hogyan érzi magát az ember a bőrében.

Ezoterikus körökben teljesen természetes, hogy test-szellem-lélek vagyunk. A materialisták szeretnek mindent a testünk működéséből kiagyalni, lefordítva az érzelmek, gondolatok sokaságát valamiféle vegyi működésre. Na ilyenkor az én lelkem el kezd háborogni, valahogy nem hinném, hogy ez pusztán ennyi lenne.

Ha választ szeretnénk arra az egyszerű kérdésre adni, hogy ugyan hol vannak az érzelmeink tárolódva a fizikai testünkben, hol vannak a gondolataink elraktározva? Esetleg hol születnek az új gondolatok, ötletek? Bizony még nem sikerült materialista alapokon erre olyan választ találnom, hogy igen ez az.

Megmaradok annál a meggyőződésemnél, hogy az ember a fizikai teste mellett rendelkezik egy másikféle testtel is, amit megfogni, megmérni, felboncolni nem lehet, mert nem anyagi jellegű, azonban a hatásaival nap mint nap találkozunk. Ez lenne a lelkünk és szellemünk.

Ha elfogadja az akadémikus orvoslás, ha nem, attól még ott van a lelkünk. Ez a lélek pedig sok mindent tesz. Kihatással van a fizikai testünkre. Ma már egyre többen gondolkodnak úgy, hogy a betegségeink mögött lelki okok húzódnak meg. Ez nem egy új keletű divatos gondolkodás mód. Ha megnézzük a régi korok nagy gyógyítóit, pl. akinek a nevére még mindig felesküsznek az orvosok, Hippokrátész, vagy Paracelsus. Mindketten feltételezték, hogy a léleknek vagy a személyiségjegyeinknek köze van a betegségeinkhez is. Sőt valamikor a világ legtermészetesebb módja volt, hogy aki orvos, az értsen az asztrológiához is... Ma ettől már nagyon messze kerültünk. De nem is erről akarok most írni.

Nem kell ahhoz orvosi végzettséggel rendelkezni, hogy megfigyeljünk egy-két dolgot illetve összefüggést magunkon és meglássuk az összefüggéseket.

• A mindennapi stressz hatását az emésztésünkre

• A nem megfelelő pihenés negatív következményeit

• A nem szeretettel végzett mindennapi tevékenység hatását a közérzetünkre

• Vajon felzaklatott állapotban, tudunk-e enni vagy akkor is eszünk, ha nem kellene?

• A mozgásszegény életmódunk hátrányait (ugye a buszmegállóig elgyaloglás (5-10 perc) nem fogja megoldani a mozgáshiányt, az autóval háztól házig történet pláne nem)

• A valódi kikapcsolódás hiányát (sokan még a szabadságot sem engedhetik meg maguknak)

• Nem vagyunk képesek az apró kis kedves történéseket meglátni, a természet mindennapi változásának szépségeit megcsodálni, észre sem vesszük már...

• Az emberi kapcsolataink vagy ellaposodtak, vagy alig-alig vannak, pedig az ember társas lénynek született.

• A fejünkbe már nem fér semmi, a félelem, negatív gondolatok tárháza lett.

• Egy nagy vekker ketyeg a fejünkben, az idő pénz. De tényleg így van-e?

És még sorolhatnám... legegyszerűbben azt is írhattam volna, hogy az ember szép lassan elfelejtett élni. Vagyunk valahol úton, egyik pillanatban a múltban, a másikban már a jövőben, de jelen képtelenek vagyunk lenni. Ez így nagyon nincsen jól.

Aztán jön a depresszió nevű szörnyeteg, a pánik betegségek, a kiégettség... hosszú a lista. És balgán azt hiszi az ember, hogy egy-egy pirula majd visszaadja az életkedvet, a vidámságot, elűzi a szívünkből a félelmet, megjavítja az emberi kapcsolatainkat. Nem, nem ez fog történni...

Amire pedig sokan nem gondolnak, hogy a sok negatívitás az életünkben, bizony az immunrendszerünket is gyengíteni fogja. Aztán jöhetnek a mindenféle kórokozók, könnyen beljebb találják magukat a nyitva felejtett kapukon. Gondolja csak mindenki végig, hogy milyen hatással volt rá a legutóbbi veszekedés a párjával, gyermekével vagy a munkahelyén hogyan élte át a szokásos intrikákat?

Pedig senki sem mondta, hogy így kell élned az életed végéig. Változtass, ha nem tetszik, ami körül vesz. Halld meg lelked kiáltását, hogy élni szeretnék végre, csak lenni a mában, megcsodálni mindent, mint a gyerekek!

A test a lélek temploma, vagy ép testben, ép lélek. Szólnak a szállóigék. Mára már ezeket is kiforgattuk, hiszen azt hisszük, hogy ha a fizikai testünkért mindent megteszünk (persze ezt sokan nem is mondhatják el magukról), akkor majd ép lesz a lelkünk. A lelkünk pedig ápolatlanul, mint a leggazosabb kert, árválkodik bennünk, és nem hagyunk magunknak időt és energiát, hogy törődjünk vele, ápoljuk, takarítsuk meg a sok lejárt szavatosságú, már bennünket cseppet sem szolgáló gondolattól, érzelemtől, különösen a valós és vélt sérelmeinktől, a bűntudat halmazainktól. Ezek tudnak csak igazán ártani nekünk. A sérelmek fájnak, esetleg bosszúért kiáltanak. Pedig csak annyit kellene tenni velük, hogy elengedni őket, megbocsátani a megbocsátani valókat. Mennyivel könnyedebben lehetne továbbélni. Felfedezni ismét a világot a terhek és gondok nélkül, újra mint a gyerekek.

Jó, most szinte hallom, hogy az anyagi nehézségeken ezek a dolgok mit sem tudnak segíteni. Viszont a feleslegessé vált gondolatok kitakarítása helyet csinál ahhoz, hogy újabb kreatív ötleteink legyenek az anyagi élet nehézségeinek megoldásához. Tulajdonképpen az ember egyet nem veszíthet el, a hitét, mert anélkül bizony nem lehet élni. Hinni a jóban, a szeretetben, de legfőképpen önmagában.