Mamahotel

Ez a jelenség a második világháború után fokozatosan alakult ki egész Európában. Tehát mondhatjuk ezt a világon végig futó korjelenségnek is. Azonban én inkább a magyar helyzetről fejteném ki a véleményem.

A kérdést két fő szempontból is érdemes megközelíteni. Az egyik, hogy miért érzi jól magát a felnőtt gyermek a mamahotelben? A másik, a szülők miért gondozzák, tartják még akkor is a gyermeküket, amikor már képesnek illene lennie az önálló életre? Egy harmadik kérdés is felmerül bennem, lehetnek-e még egyéb okai is ennek a jelenségnek az elterjedése mögött? Mindkét részről vannak bizony ragaszkodások a mamahotel fenntartására.

Ha megnézzük az állatvilágot, ott ilyen jelenség nem igen fordulhat elő, az anyaállatok tudják meddig kell nekik gondoskodniuk a csemetéikről, de ha eljön az ideje, nincs tovább etetés, elő kell teremteni az élelmet vagy éhhalál lesz. Könyörtelenül hangzik? Szerintem ez inkább nevezhető az élet egyik íratlan törvényének. Az emberi élet célja, hogy az ember megtanulja azt a bizonyos leckét, amiért a Földre érkezett, vagyis fejlődjön, de ehhez önálló élet kell.

Ugye a törvényünk úgy szól, hogy a gyermek 14-18 éves kora között fiatal korú, és a 18. születésnapjától törvényileg felnőttnek tekintjük. Az ókori filozófus Phytagoras az emberi életetnégy szakaszra osztotta fel az alábbiak szerint: gyermekkor - 0-20 évig, fiatalkor 20-40-ig, felnőttkor 40-60-ig, majd az időskor 60-80-ig. Elgondolkodtató felosztás, valamit tudhatott, amit mi ma már kevésbé. Még azt is mondhatnánk, hogy bizony ebben az időkben sok ember meg sem élhette a felnőttkort, hiszen az átlagéletkor rendkívül alacsony volt, így ennek semmi értelme. De hát az átlagszámítások messze nem a valóságot tükrözik.

Ha a 7 éves ciklusok alapján vizsgáljuk az emberi élet tagozódását, 0-7 évig tart az első (legérzékenyebb évek), 7-14 év között a második (tanulás alapjai), 14-21 év között a harmadik ciklust (kamaszkor) éli az ember. Vagyis elmondhatjuk, hogy a felnőttség kezdete 20-21 év körül kellene, hogy legyen, mint egyes országokban csak 21 éves korra lesznek nagykorúak a gyermekek.

Fordítsuk le ezt a mai életmódunkra. A gyermekek 18-19 éves korban leérettségiznek, ekkorra még nem mindenki rendelkezik szakmai végzettséggel. Sokan az érettségi után tanulnak valamilyen szakmát középszinten vagy főiskolán, egyetemen tanulnak még. Mivel a tankötelezettség ma hazánkban 16 év, így a gyerekek egy része innentől kezdve már dolgozhat, ha van hol persze, nem szükséges nagykorúnak lenniük. Ezzel szemben elég érdekesen alakul a továbbiakban még tanuló gyerekek helyzete. Természetesen a szülő szeretné biztosítani a gyermeknek, hogy szakmát szerezzen és utána kezdjen dolgozni. Ez rendjén is van, hogy ebben az időben még fedezi a gyermeke kiadásait. Azt azért megjegyzem, hogy az érettségi után tanuló gyermektől már elvárható az is, hogy diákmunkával a saját kiadásai egy részének fedezésével próbálja levenni a terhek egy részét a szüleiről. Azonban ennél a tanulási időszaknál már elvárható lenne a gyermektől, hogy az oktatás befejeztével akár szerzett szakmai végzettséget, akár nem, kezdjen el dolgozni és önállósodni. A mai huszonéves gyerekek szüleinek a generációjában még nagyon sokan szereztek újabb képesítéseket, akár egyetemi végzettséget is, hogy bizony munka és gyerekek mellett tették ezt meg.

Ezek a korosztályok még akartak felnőttek lenni, pénzt keresni, önállósodni. Mintha az őket követő generációkból hiányozna ez a motiváció, csupán a pénz iránti vágy maradt meg, és bizony forrásnak jók lesznek a szülők is. Ez még abban az esetben is így van, ha ugyan rendelkezik a fiatal munkahellyel, keresettel, azonban ha az életének a fenntartási oldalát nem kell még évekig fedezniük, több marad az egyebekre, amiket nem lehetne oly könnyedén fedezni, ha az élettel járó költségeiket is nekik kellene állniuk. A mai fiatalok is különbözőek, vannak, akik felélik a teljes keresetüket a szüleik segítsége ellenére is, és vannak, akik ezt az időszakot arra használják, hogy a keresetük egy részét félre tegyék a jövőjüket megalapozva. Nyilván erre a takarékosságra nem sok esélyük lehet, amennyiben önálló és saját életet élnek.

A rendszerváltásnak nevezett valami óta bizony sok minden megváltozott hazánkban. Az sem a véletlen műve, hogy a mamahotel jelensége nálunk inkább utána kezdett egyre nagyobb méreteket ölteni. Mi áll a háttérben?

A munkahelyek tömeges megszűnésével egyre nehezebbé, koordinálhatatlannabbá vált az élet a családok számára hazánkban. A munkanélküliség az idősebb, nyugdíj előtt állókat és a pályakezdőket érintették a leginkább. Ez valahogy még 2017-ben is így van. Addig, amíg a gyermek tanul (a jobb élet reményében) nem lóg biztosításilag a levegőben és nem kell céltalanul sem éldegélnie. Ugye a remény hal meg utoljára... Természetes folyamatként indult, hogy a szülő támogatta a gyermekét, hogy tudjon tanulni, vagy tudjon munkát keresni a megélhetése érdekében. Maradt otthon a szülei ellátásán.

Tekintettel, hogy hazánkban a lakhatás a szegényebbek, vagy az olyan fiatalok esetében, ahol a szülők nem tudják tekintélyes pénzösszeggel alátámasztani az első otthon megszerzését, már a múlt rendszerben is gyengén ment, vagyis nincsenek vagy alig vannak önkormányzati bérlakások. Így marad az albérlet, de itt olyan horror díjakkal szembesül a fiatal vagy akár idősebb személy a válás után, hogy bizony nincsenek beszélő viszonyban a díjak és a keresetek. Egy önálló és saját lakásra pedig túl sok év munkájának gyümölcse kellene, hitelt pedig egy éppen pályakezdő vagy csak határozott idejű szerződéssel dolgozó ember, nem fog kapni. Az otthon árának összerakását pedig nem várhatja meg a családalapítás sem, mert lehet addigra a biológia szólna közbe. Ezért a fiatalok egy része arra kényszerül, hogy marad a szüleivel közös lakásban a továbbiakban.

A gyermekvállalás idejének kicsúszása sem a véletlen műve. Ha a fiatal először a karrier építésébe kezd bele, mert ez a legfontosabb, ezt harsogják a média, a különböző propagandák, hogy legyen sok pénzed, legyél valaki. Az már nem lehet manapság az önkiteljesedés egyik eszköze, hogy gyermeket neveljen valaki. Ez a kérdés bizony a nőket sújtja leginkább. Hogy mennyire jó-e ez a szemlélet, mindenki döntse el magának. De az tény, hogy ideje van a gyermekszülésnek, gyermeknevelésnek is. A húszas és harmincas évek, azaz a pythagorási felosztás alapján a fiatalkor évei. A nőktől sokkal méltányosabb lenne elvárni, hogy amennyiben jönnek az utódok, majd karriert utána építsenek, amikor már a gyermekek lassan kirepülnek. De nem ez a módi, kell az a negyven év munkaviszony, mert a gyermeknevelés az csak egy hóbort, felesleges luxus tevékenység. De a legfontosabb, hogy a gyermekneveléshez felelősség is kell, felelősen gondolkodó felnőtt ember. Nos a mamahotel lakója nem feltétlen felelősséget mindenáron vállalni akaró személy. A gazdasági okokból otthon lakót és az egyre későbbi korban gyermeket vállalót akár nevezhetnénk felelősnek is, de valójában az élet alapvető szabályait hagyják figyelmen kívül. Vagyis, hogy felnőtten a saját életét kellene élnie, felelősen cselekedve, de leszakadva a szülőkről. Nincsenek könnyű helyzetben tehát a fiatalok.

Az anyák sara a mamahotelek minél további elhúzódásában is tetten érhetőek. Sokszor hallani, hogy nem jó dolog elkényeztetni a gyereket. Ezt általában valamiért a kisgyermekekre szokták mondani. Szerintem azzal lehet egy gyermeket elkényeztetni, ha a szülő olyan tevékenységeket vállal magára, melyeket már a gyermek is el tudna látni. Ha kiveszi a gyermek kezéből mondjuk a megpucolandó krumplit, vagy a fakanalat a főzéskor, amivel a gyerek már próbálkozna, mondván, hogy nem nézi a gyerek "szerencsétlenkedését", ő jobban tudja, stb. Vagyis eleve meggátolja a gyermek próbálkozásait, tanulási vágyát. A "szerencsétlenkedésre" hivatkozva meg a motiváló önbizalmát is a sárba fogja tiporni. A csemete meg lassan feladja vágyát, minek, ha van, aki megcsinálja. Egy idő után pedig eszébe sem fog jutni még akkor sem, hogy ilyen tevékenységeket megcsináljon, ha mondjuk a szülő nem ér rá. Sőt akár még jöhet a szülő felelősségre vonása is. Elvárások lesznek bőven, de a gyerek már a kisujját sem lesz hajlandó mozdítani. Milyen jó is a tiszta, kimosott ruha a szekrényben, csak be kell érte nyúlni, közben meg a gyerek csak annyira képes, hogy a levetett ruháit a szobában szétdobálja. De jön az anya nevű álomtündér és mindent a helyére varázsol. Na ezzel lesz elkényeztetve a gyerek csak igazán.

Azt sem igazán értem, hogy míg kicsi a gyerkőc, és gyakorlatilag minden munkát el kell körülötte végezni, ilyenkor még háborognak az anyák, hogy nekik ezt csinálni kell. A későbbiekben pedig már észre sem veszik, hogy mi mindent nem kellene nekik megcsinálni, mégis megteszik, abba sem akarják hagyni ezt a túlgondoskodást. Bizony majd a gyermek családalapítása után a sok anyós vicc alapjai is ebből a viselkedésből fakadnak. Nem vesz tudomást a szülő arról, hogy a gyermek felnőtt.

Azért az elkényeztetés egyik másik formája, az anyagi elkényeztetés, amikor olyat is megkap a gyermek, amire a szülőknek alig-alig telik, de a gyermeknek mindent meg kell adni alapon, bizony éppen olyan káros, és lehet ebben az apák jobban kiveszik a részüket. Ezeket a szülői túlkapásokat lehet szeretetből követik el a szülők, vagy akár bűntudatból, hogy kárpótolják az anyagiakkal a saját jelenlétük hiányát a gyermekkorból. De lehet csak annyi az oka, hogy ők szerettek volna segítséget kapni a saját szüleiktől az ifjú éveikben, de nem volt rá lehetőség, és most meg akarják mutatni ország-világnak, hogy ők nem hagyják magukra a gyerekeiket. Bár jót akarnak, rosszat tesznek.

A mamahotel évei sem maradnak el nyomtalanul, minél továbbra tolódik ki, annál több lelki gubancot fog okozni. A gyerek nem tud valóban felnőni. Önállótlanná válik azokban a dolgokban, melyek nélkül nem lehet felnőtten élni. Gyakorlati dolgokra gondolok elsősorban, számlák befizetése, pénz beosztása egy hónapra, bevásárlás, mosás-főzés-takarítás. Ha ezeket idősebb korban kell megtanulni, bizony nem lesz az könnyed menet, mert hozzászokott, hogy nem kell ilyen marhaságokkal foglalatoskodnia. Ezek a fiúkat, férfiakat tudják csak igazán kellemetlenül érinteni. Társkereső nők rémálma a még mindig szüleivel élő 40-es férfi(gyerek).

Lesznek generációs problémák is. Ezek elsősorban onnan erednek, hogy a szülő továbbra is meg akarja szabni, mondani, mit és hogyan tegyen a gyerek. Nem veszi a lapot, hogy hoppá, de felnőtt már Petike és Juliska. Félteni természetes a gyermeket, de ennyi és nem több. Bizalmat kell nekik szavazni, hogy meg tudják oldani az élet feladatait.

A szülők pedig, hogy az immáron kirepült gyermekek helyett kezdjenek el önmagukra vagy egymásra kicsit többet figyelni, felfedezni újra a világot ismét szabadon. A gyermeket pedig a leválásban ösztönözni és segíteni illik, de a végén csak el kell engedni a kezét.

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.