Miért is szükséges a családtámogatás?

Vajon miért és kinek van szüksége családtámogatásra? Tekintettel arra, hogy immáron a III. évezred küszöbén élünk, feltételezhetnénk, hogy felért az ember egy bizonyos tudati szintre. Amióta világ a világ az ember igyekezett felnővén családot alapítani és felnevelni utódait. Ehhez vagy munkát vállalt, vagy maga teremtette elő az élethez szükséges feltételeket, vagyis önellátó volt. Ez utóbbi főleg a régebbi időkben volt jellemzőbb gyakorlat. Azonban a tényleges önellátást idővel felváltotta a munka általi pénzszerzés az életfeltételeinek megteremtésére. Sajnos a munkavégzés és az érte járó fizetség bizony sok kivetnivalót hagyott és még mindig hagy maga után. Nem igazán volt sosem igazságos, manapság is messze jár tőle. Nem az egyenlősdi az igazságos megoldás. Persze munka és munka között hatalmas a különbség. A felelősség, a szaktudás megszerzése... - mondhatjuk mind megkülönbözteti egymástól a munkákat. Erre hivatkoznak a munkák díjazásában. A maga nemében minden munka lehet(ne) fontos... de tudjuk nem az. Gondoljuk csak végig, hogy hány olyan tevékenységi kör van, melyet alig fizetnek meg, lenézett munkakörök, azonban, a hiányuk esetén igencsak bajban lennének a társadalmak.

Na de térjünk vissza a családtámogatáshoz. Miért is van a támogatásra szükség? Egyszerűen, mert a béreink úgy általában, nem egy család eltartására lettek kitalálva. Jó esetben magának a munkavállalónak a megélhetésére, vagy még ez sem fedi a valóságot... Helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy egyedül nem megy. Kétkeresős családmodell... Azok, akik még fiatalok, egyedül kellene megbirkózniuk e nemes feladattal, eltartaniuk magukat. Esetleg mamahotel, de ez igazán senkinek sem jó. Az élet rendje, ki kell a fészekből repülni. Aztán lépjünk egy nagyot előre az időben. Nyugdíjas házaspár éldegél csendesen, de ha akarjuk, ha nem, egyikőjük egyszer csak leteszi élete batyuját, és a hátramaradó ismét egyedül oldhatja meg azt, amire eddig ketten voltak...

A két történet között pedig lehet aztán minden. Család gyerekekkel, válás után gyerekekkel, válás után kéthetente gyermekkel, gyermektartás fizetésével, mi közben mindent a nulláról kell kezdeni vagy özvegység gyermekekkel. Adott esetben a munkanélküliséget, megrokkanást se hagyjam ki. Hogy lenne ezekre elegendő egy havi kereset a mai magyar valóságban??? - kb sehogy. Vegetálni, de nem minőségi életet élni.

Nos az a bizonyos családtámogatás ezért is kell, pótolni hivatott a hiányt. Na de mennyibe kerül két szülőnek egy gyermek, vagy kettő, vagy három... esetleg több? Legyen itt egy kimutatás mennyibe kerül egyetlen gyermek egy hónapban. Megjegyzem a kimutatás nem egy kollégista középiskolásról vagy egyetemistáról készült.

Tehát egy gyermek havi szükséglete: 132 636 HUF

A részletes felsorolás itt található.

Ugye, ha nem egy gyermekkel számolunk, a költségek a gyermekek számával növekszenek. Félelmetes? Csodálkoznak politikusaink, hogy egyre kevesebb gyermek születik? Ez csak egy kis matematika...

Ha felelősen akarnak dönteni a szülők, fiatal szülők, bizony jól feladja a kérdést már akár az első gyermek megszületése is. Ha pedig nagycsaládban mernek gondolkodni, elkönyvelhetik maguknak a szegénységi bizonyítványt. Ki szeretné a gyermekét/gyermekeit úgy felnevelni, hogy azt a bizonyos nadrágszíjat egyre szorosabbra kelljen időközben állítania? De nézhetjük úgy is a döntésüket, hogy előbb megteremtenek minden körülményt, félre tesznek egy halom pénzt, hogy majd ha érkeznek a gyerekek, legyen miből nevelni őket. Hány évesen kellene ezek után a babaprojektbe kezdeniük, 40-50 évesen? Hogy lesz ebből nagycsalád? Mert hát az a fránya biológia korlátokat képes szabni. Ám 40 évesen már gondok, akadályok is lehetnek, és lám-lám kormányunk még a lombikbeültetést sem óhajtja csak úgy merő jóindulatból segíteni. Az ingyenesség fejében kapott várakozási idő, amikor már eleve az idővel kell versenyt futni, elég elkeserítően hangzik. Igazából már azt sem értem, miért jó államunknak eleve veszélyeztetni az öt ingyenes beültetés eredményességét a várakozási listákkal? Persze, ha van miből fizetni, eltűnik a várakozási kényszer. 400-500 ezer forint egy beültetés alsó hangon. Hogy miből jön ki ez az összeg, itt lehet megtekinteni. Persze támogatják elméletben.

Családtámogatási rendszerünk gyöngyszeme az adókedvezmény a gyermekek után. Ezt szorgosan emelgetik. Engem nagyon érdekelne, hogy hány százaléka a családoknak tudja ezt maximálisan igénybe venni, különösen 3-4 gyermek esetén. Szépen hangzik az összeg, de olyan, mint az a bizonyos ajándék a meséből. Adok is, meg nem is, legalábbis a nagy többség számára, akik valóban átlagos fizetéssel rendelkeznek, és nem azzal, amiről a propaganda szól.

Vagy még mindig ez a bizonyos adókedvezmény elvált családok esetében. Ha történetesen a gyermek/gyermekek után jár, nem lenne mindegy, hogy a gyermekei után tartásdíjra kötelezett szülő is igénybe vehetné az adókedvezményt úgy, hogy az adókedvezményt a gyermeket nevelő szülő a tartásdíj kiegészítéseként megkapná? Az adózónak tulajdonképpen mindegy is lenne, hiszen azt a bizonyos összeget sehogyan sem kapná meg. Ha egyszer a megszületett gyermekek felnevelésére találta ki kormányunk az adókedvezményt, miért nem jut el még sem a gyerekekhez? Büntetik a gyerekeket, amiért a szüleik elváltak? Itt olvasható utána.

A munka mindenhatósága napjainkban, a munkaalapú társadalom elmélete, halkan megjegyezve, hogy bizony a gépesítések is robognak ám a maguk ütemében, és ahol korábban 10-20 ember kellett az adott feladat elvégzésére, manapság egy is elég. Ennek ellenére jelenleg jól megfigyelhető munkáltatói oldalról az a bevett gyakorlat, hogy lehetőleg minél kevesebb emberrel végeztessenek el ideális esetben több ember számára is munkát adó feladatokat. Túlóra, de azt sem akarjuk kifizetni... Napjaink elhíresült rabszolgatörvény tervezete... Röviden a munka nem mehet az egészség, gyermeknevelés, magánélet rovására. Súlyos következményeket von maga után mindegyik sérülése. És arról az apróságról se feledkezzünk meg, hogy hol van a mindenki számára elérhető munkahely... Egy korábbi írásom a 40 éven felettiek munkakeresésével kapcsolatban itt olvasható.

Kifejezetten aggályosnak találom, hogy még mindig vannak agyatlan politikusok, emberek, akiknek meggyőződése, hogy pusztán családtámogatásokból lehet gyermeket nevelni. Próbálják ki előbb egy minimum háromgyermekes felállásban akár egyedülálló szülőként egy évig. Utána lehet nyilatkozni. Ugye fentebb szerepelt egy egygyermekes anyuka költségvetése, mennyibe kerül egy hónapban az óvodás korú csemetéje. 132.636,- Ft egy gyermekre havonta, a családi pótlék 12.200,- Ft havonta család esetén, egyedülállóként pedig 13.700,- Ft. Két gyermek esetén a költség már 260 ezer körül jár, a családi pótlék pedig 13.300 vagy 14.800 lehet. Három lurkó esetén pedig mondjuk a ráfordítás lehet 360 ezer környékén, családi pótlék mértéke pedig így alakul: 48 vagy 51 ezer forint. Ugye a szülő sem levegőből tartja fent magát... Mekkora kereset tudná fedezni a minőségi, nem luxus életet, főleg, azokban az esetekben, ahol csak az egyik szülő tartja el a gyerekeket? De lehet, hogy akkor már nem is beszélhetünk családról... (Novák Katalin...) Pedig az egyszülős család is csak családként funkcionál, ott is fel kell nevelni a gyermekeket.

Szépen hangzik a családjogi törvényben megfogalmazva, hogy a szülő köteles gyermekét a saját rovására is eltartani. Belegondolt már valaki, hogy ez mit is jelent tulajdonképpen? Ha a szülők szó szerint a saját rovásukra nevelik és tartják el gyermekeiket, számolni kell azzal a következménnyel, hogy mi lesz, ha belerokkannak vagy belehalnak a saját rovásuk terhére tartásba? Akkor az a gyermek milyen helyzetbe fog kerülni? Hiszen kidől mellőle, aki arra volt hivatott, hogy felnevelje. Ezt akár nevezhetném hazárdjátéknak is, vagy bejön, vagy nem.

Mivel a bérek egy személyre és nem feltételezett család eltartásához lettek igazítva, így minél több gyermeket vállal egy család, annál rosszabbak a kilátásai. Tisztességes összegben megállapított családtámogatásra és tisztességes bérekre lenne szükség. Mellesleg, ha a gazdaságot hatékonyabbá kívánnák tenni, kellene a fizetőképes kereslet. De ez nem igazán látszik célként...

Talán nem véletlen hóbortként merült fel egyes országokban a feltétel nélküli alapjövedelem gondolata. Tisztességesen megállapított összeg mellett nem lenne szükség családtámogatásra, nyugdíjra, táppénzre, munkanélküli és minden más járadékra vagy segélyre. Azt azért észre kellene venni, hogy a gépesítés halad előre a maga útján, az embereket pedig nem kellene a kukába hajintani, mert most már gép dolgozik helyettük. Eltelt az ipari forradalom óta sok-sok év, csak a gondolkodás nem fejlődött a gépesítéssel együtt. Akár már mehetnénk tüntetni a nyolc órás munkanapokért is.

"Az egyetemes jövedelem önmagában véve nem oldja meg a munka világában zajló, folyamatosan változó problémákat. A munkanélküliség nagyobb kihívássá fogja kinőni magát, mint most - már csak a robotizáció, a digitalizáció fergeteges ütemű terjedése nyomán is - és egyre hatalmasabb kihívások elé kell, hogy állítsa a szakszervezeteket, az államhatalmat és a politikusokat. Az intézményrendszer akkor végzi jól a feladatát, ha felvértezi magát reformok révén az egyre szaporodó munkaügyi és társadalmi kihívásokhoz való alkalmazkodásra. A XXI. századi társadalmak beláthatatlan következményeket magukban hordozó változásokon mennek keresztül - egyre gyakrabban. Ezt tapasztalván az emberi félelmek a holnaptól csak tornyosulnak, a bizonytalanságérzet eluralkodik és az ember családot sem mer alapítani. Azt mondom, hogy a mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelmet minősíthetjük akár az emberi jövő fennmaradása biztosítékának is."

Götz Werner (DM)

A feltétel nélküli alapjövedelemről itt lehet olvasni.

Azt már évek óta próbálják a köztudatba beépíteni, hogy a jelenlegi gyakorlatban működő nyugdíjrendszer már nem tartható fent. A problémát a fejlett világ részén az okozza, hogy egyre több eltartottat kell egyre kevesebb eltartónak finanszíroznia. Ezért kezdték el a nyugdíjkorhatárt feljebb tornázni. De értelme mennyi, ha közben meg a fiatalabbak nem tudnak elhelyezkedni, vagy, ha valaki 50 évesen veszíti el a munkáját, igencsak nehéz újat találnia?

Csak egy kiragadott példa:

"A puszta kezünkkel, a semmiből építettük fel azt a házat, a férjem bele is halt harmincnyolc évesen. Aztán felneveltem a két gyereket egyedül, jó iskolákba járattam őket, mindenük megvolt. Én mindig a nehezebb utat választottam, sosem a könnyebbet" - mondja Ilona határozottan, mély sóhaj kíséretében.

Hatvankét éves, nemrég ment nyugdíjba. "Az utolsó három hónapot már táppénzen töltöttem, majdnem otthagytam a fogam. Idegösszeomlást kaptam, teljesen kimerültem. A gyárban a soron három műszakban, heti öt-hat napokat gályáztam, irreálisak voltak az elvárások: ha nem teljesíted a normát, levonás. Tudtam, hogy a nyugdíj miatt végig kell még csinálnom ezt a négy évet, de az utolsó három hónap majdnem beverte a szöget a koporsómba" - ismétli, és látszik, hogy felzaklatja a friss emlék."

Forrás

Persze finanszírozás szempontjából valakiknek igen jól hangzik, ha már nem sokáig kell a munkás évek után számolni élő eltartandó emberekkel... Ez is meg fogja oldani a problémát, mert a ma dolgozó ember nem feltétlen számolhat azzal, hogy lesz majd egyszer 80-90 éves ilyen feltételek mellett. Ne felejtsük el, hogy azok a mai nyugdíjasok, akik megérték ezt a szép kort, még 55-60 évesen kerültek nyugdíjba. És mi van azokkal, akik még a nyugdíj közelébe sem jutnak el? De ez egy másik történet.

Természetesen az életszerű bérek és a feltétel nélküli alapjövedelem lehetőséget biztosíthatna arra is, hogy a nyugdíj korba lépő emberek méltósággal éljék életüket. Felhőtlenül tudjanak nagyszülők lenni. Aktívan, a hobbijukra, kikapcsolódásra, kultúrára fordíthassák jövedelmük egy részét, vagyis éljenek, hiszen míg dolgozniuk kellett, erre kevesebb idejük juthatott. A gyógyszerek, gyógykezelések ne legyenek elérhetetlenek számukra. Ne szoruljanak nélkülözésre, amennyiben már özvegyen kell élniük.

A fogyatékkal élő embertársaink is a feltétel nélküli alapjövedelem folytán jobb helyzetbe kerülhetnének. A ma sokszor elérhetetlen fejlesztések, alternatív gyógymódok elérhetővé válhatnának. Nem mindegy, hogy például egy sérülten született kisgyermek időben megkapja a szükséges fejlesztéseket, és a végén akár még saját önálló életre is képessé válhat. Akik pedig életük során valamilyen megbetegedés, baleset folytán veszítik el épségüket, szintén nem mindegy, hogy milyen minőségű rehabilitációt tudnak igénybe venni, esélyt adva a felépülésre, regenerálódásra, esetleg a munkaképességük visszaállítására.

Egy társadalom színvonalát fejlettségét nagyon jól mutatja, hogy hogyan bánik azokkal az emberekkel, akik elesettebbek, sérülékenyebbek. Magyarország egyre rosszabbul teljesít ezen a téren is... A családok támogatására hivatott rendszerünk nem tudja ellátni feladatát jelen állapotában, hiába a sok látszat intézkedés...

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.