Szülői elidegenítés vagy rossz indulatú anya szindróma?

Nem lehet erről a témáról eleget írni és beszélni. Sajnos a mai napig már az értelmezésével is gondok vannak. Erre nagyon jó példa a Mércén megjelent "Szülői elidegenítés szindróma": nő- és gyerekgyűlölet áltudományos köntösben" címen megjelent írás. Ide kattintva olvasható.

Egy komoly és létező folyamat tagadása értelmetlen, sőt nagyon is káros éppen az érintettekre nézve. Vajon miért oly nehéz értelmezni, hogy létezik egy jelenség, melynek az a sajátossága, hogy az egyik szülő a gyermeket manipulálva a másik szülőtől elidegeníti a saját gyermekét válás után? Ezt kiegészíteném azzal, hogy ez a jelenség nem a válás után kezdődik, már a kapcsolat fennállása alatt elindulhat a folyamat. Ráadásul ezt a játszmát egyszerre akár mindkét szülő is képes alkalmazni. Meg merem kockáztatni, hogy ez sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. És ez még mindig nem elég, mert ez a játszma nem kizárólag a szülők sajátossága bizonyos esetekben.

De mit is jelent a fogalom tulajdonképpen, amit 1995-ben Daniel Turkat írt le?

Bár tanulmányában tudományos alapossággal írja le a fogalom tüneteit, diagnosztikai kritériumait, fontos kihangsúlyozni, hogy a jelenség nem egy önálló betegségfogalom a klinikumban! 1999-ben Turkat kutatásai nyomán némiképp módosította elképzelését, és hangsúlyozza, hogy a jelenség nem genderspecifikus, azaz mindkét nemnél előfordulhat. Végső megoldásként a következő fogalmat határozza meg: Válással összefüggő rosszindulatú szülői szindróma (Divorce Related Maliciosus Parent Syndrome)

Milyen kritériumokat állított fel Turken?

Az anya/apa igazságtalanul bünteti a válófélben lévő, vagy már elvált volt férjét/feleségét:

A leírt magatartásmódok egy része megegyezik az itthon talán ismertebb PAS (Parental Alienation Sydrome) szülői elidegenítés szindrómával, de annál egy komplexebb viselkedésmódot ír le. Mind a két fogalmat érték kritikák, az elidegenítés szindrómáról gyakran olyan kontextusban olvasni, hogy az elidegenítő anya valamilyen abuzússal vádolja meg a volt férjet.

A teljes cikk itt olvasható. 

A Mérce cikke mérhetetlenül veszélyes, inkább tartom feminista propagandának, Azt feltételezni, hogy ezt a szindrómát pusztán védekezésül találták ki a galád apák, nevetséges. Persze mint, ahogyan meg lehet bárkit is vádolni csak úgy szexuális abúzussal, csakhogy a gyermeket elszakítsák a megvádolt szülőtől, ezt is fel lehet ilyen formán használni, és nem kérdés, hogy akad ilyen eset is. Ám, hogy ez csak és kizárólag ilyen lenne, az nagy tévedés.

A szülői elidegenítés hatásait nézve a gyermekre sokféle tünetben - a gyermek személyiségének függvényében és az elidegenítés módszeréből következőleg - kinél milyen tünetet illetve többségében tüneteket eredményez. Ezért beszélnek szindrómáról, ami egészen véletlenül tünetegyüttest jelent. Korrekt meglátás, csak azt nem értem, mi ezen az érthetetlen a szakértők hozzáállásában, hogy miért nem kell figyelembe venni, ha több tünet egyszerre is jelen lehet, vagy az egyik esetben az egyik tünet érvényesül, a másikban pedig egy egészen más? Szerintem az egészségügy a testi betegségeink terén jól ismeri ezt a lehetőséget. Bár az is igaz, hogy a szindróma elnevezést legtöbb esetben azok a tünetek és betegségek kapják meg, melyek okáról az orvostudománynak halvány lila gőze sincs egyelőre. Nos ebben az esetben elég nyilvánvaló, hogy honnan is fújhat a szél.

A legdurvább elidegenítési esetek pedig a bántalmazó kapcsolatok talaján sarjadnak. Éppen ezekben az esetekben figyelhető meg az a jelenség is, hogy mire az áldozat ki mer lépni a kapcsolatból, addigra a kedves bántalmazó szülőtárs régen elidegenítette a gyermeket. A válás folyamán és utána pedig a bántalmazó eszközévé válik a gyermek a szülőtárs-áldozat további bántalmazásához. Ehhez pedig maga a gyermekvédelmi rendszer asszisztál szépen és módszeresen. Ebből ki is derül, hogy ennek a szindrómának nem csak a gyermek esik áldozatul, hanem az elidegenített szülői is.

Egy gondolat erejéig vissza is térnék a szexuális abúzus vádakhoz. Azok, akik ártatlanul vádolnak ezzel, azok semmivel sem jobbak, sőt maguk is felveszik a bántalmazó szerepkört, hiszen éppen a valós eseteket lehetetlenítik el, őket nem fogják a sok hamis vád után komolyan venni. Ráadásul minek is teszik ki a gyermeküket? Ők maguk bántalmazzák az állítólag szeretett gyermeket...

Tulajdonképpen pszichológusoknak és gyermekvédelmi szakembereknek azon kellene lenniük, hogy szakmailag minél felkészültebbek legyenek. Fel tudják ismerni, hogy az esetek mögött éppen milyen mozgatórúgók alapján alakulnak az események. Igen jó lenne alaposabban kutatni és feltárni a tünetegyüttes mögött álló okokat és jelenségeket. Már annak is örülni kell, hogy egyáltalán volt, aki leírta ezt. A bántalmazó kapcsolatok utáni válásoknál és kapcsolattartásoknál rendre megfigyelhető az is, hogy a bántalmazók egyszerűen palira veszik a hatóságokat, ők a legártatlanabb lények, a szegény áldozatok. Hitelesebben képesek hazudni, mint az áldozat mondani a saját tényeit és igazságát. Kaméleonok. Ez a személyiségvonásuk pedig játszi könnyedséget jelent a gyermek manipulálásában, érzelmi zsarolásában.

A legfontosabb pedig azt az eget verő baromságot elfelejteni, hogy ez egy nemhez kötött viselkedés mód lenne. Nem a biológiai nem határozza meg, hogy elidegenít-e valamelyik szülő, hanem a személyiségében rejlik. A bántalmazó viselkedésben, a nekem lehet csak és kizárólag igazam hozzáállásban, a bosszúvágyban rejlik a gyökérok. Aki képes elidegeníteni, az valójában a gyermekét vagy nem szereti vagy azt rendkívül önző módon teszi, hiszen fel sem merül benne, hogy a szeretett gyermeknek milyen fájdalmat és milyen a későbbi életére kiható traumák akár sorát is okozza. A gyermek két szülőé ugyanolyan mértékben, ráadásul válás után is.

Akadnak olyan esetek, ahol ráadásul mindkét szülő él ezzel a szép kis gyakorlattal. Magyarul két tűz közé állítják a gyermeket és lőnek rá ezerrel. Szerintem egy felnőttnek sem kellemes az ilyen állapot! Mondjuk csak arra kellene gondolni, amikor a feleség és az anyós között áll a fiú illetve férj, és a golyók záporoznak két oldalról. Ezzel nagyszerűen ki lehet végezni egy kapcsolatot... és egy gyermeket is, de minimum maradandó lelki sebeket ejteni rajta. Az sem lesz kellemes a gyermeknek, amikor rádöbben, hogy akár évekkel korábban, milyen módon szakították el az egyik szülőtől.

Évekkel ezelőtt láttam egy filmet, a címe: Mostoha. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe nagyszerűen bemutatja az elidegenítés módszereit, ráadásul a film megtörtént esetet dolgoz fel, melyben ezt éppen a nagymama műveli. Nem túlzás azt mondani, hogy aki ilyen módszert alkalmaz, az valójában beteg személyiség, és jobb lenne szakemberhez fordulnia, hogy megtanulja kezelni az indulatait, feldolgoznia a valós és vélt sérelmeit.

Akik bővebben szeretnének tájékozódni a jelenségről, az alábbi linkeken megtehetik.

Ellenem neveli a gyereket

A szülői tekintély alááknázásának rejtelmei - avagy a szülői elidegenítés - PAS

A világ legjobb Apukája...

És végezetül a filmet is meg lehet tekinteni:

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook  oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.