Válások és gyermekek

Ki képviseli a gyermekek jogait?

Felnőtt emberek egykor összekötötték életüket az egymás iránt érzett szerelem illetve szeretet nevében. Az idő telt és múlt, gyermek/gyermekek születtek a két felnőtt ember szeretetének gyümölcseként. Teltek az újabb évek és elmúlt a szerelem, megkopott a szeretet, sőt sok esetben átváltott a gyűlöletre... Válási statisztikáinkat nézve közel a házasságok fele előbb vagy utóbb válással végződik. Ha két ember egymást lehúzva lenne képes a továbbiakban együtt élni, a legjobb döntés, ha elválnak útjaik. Persze feltételezve, hogy nem a fogyasztói társadalom elve alapján meghozott döntésen alapul a szétválásuk, hanem tettek kísérletet a hibák előbbi korrigálására és ennek sikertelensége miatt, azonban alaposan átgondoltan döntöttek a válás mellett. 

Csakhogy ugye, általában mire ide eljut egy pár, nem kizárólag önmaguk életéről kell, hogy döntsenek, a párokhoz ilyenkor már a közös gyermekük ill. gyermekeik élete is hozzátartozik.

A gyermek/gyermekek pedig minden esetben két szülőhöz érkeztek. Nem a tulajdona egyik félnek sem a gyermek, közös, de nem tulajdonuk.

Feltételezzük most a legjobbakat, mindkét szülő szereti és felelősséggel cselekszik a gyermekeiért. A válóper részét képezi a gyermekelhelyezési per is, hiszen el kell dönteni, hogy a későbbiekben melyik szülő, milyen formában és mértékben vállalja a közös gyermekek ellátását és felügyeletét. Na, ha eddig még nem igazán, itt el szoktak az indulatok szabadulni. Miért is?

Felelős felnőtt emberek válnak el, akiknek ugyanolyan jogaik vannak a gyermekük felügyeletére, hiszen közösek. Mivel egy gyermeket nem lehet kettéfűrészelni és kétfelé rakni, elindul a versengés, kinél is legyen a gyermek.

Szögezzük le, hogy a gyermek szempontjából nincs ideális döntés, ez mindenképpen veszteség lesz az életében. A gyermek éppúgy szereti édesanyját, mint az édesapját, így természetes. Választás elé állítani, hogy na gyermekem, melyikünknél szeretnél maradni? - kegyetlen kérdés, de dönteni kell. Amennyiben több gyermekről van már szó, azt is meg kell jegyeznem, hogy a felezzük meg a gyerekeket elv, még rosszabb, hiszen testvérekről is szó van, akiket szintén kegyetlen dolog elválasztani egymástól.

A lehetőségek, hogy vagy maradnak az édesanyánál, vagy az édesapánál, esetleg - ha a körülmények megengedik - váltott elhelyezés jöhet szóba.

A váltott elhelyezés ideálisnak látszik, nem kell a szülők között választani, elméletileg mindkét szülőnek ugyanannyi idő jut a gyermekkel közösen. Két otthona lesz a gyermeknek a továbbiakban, egy anyánál, egy apánál. Kicsit olyan ez, mint amikor a 14 éves gyermek a továbbtanulása következtében kollégista lesz, neki is két otthona van, sőt nem is a valódi otthonában fog a legtöbbet lenni. Azonban a váltott elhelyezésnek feltételeznie kell azt is, hogy a szülők a válás után közel laknak egymáshoz. Bár Magyarország kis ország, és nem szabadna távolságoknak lenniük, ez a gyakorlatban az anyagi vonzatát nézve, sajnos nem igaz, inkább óriási ország vagyunk. Ha kicsit előre szaladunk az időben, és feltételezzük, hogy mindkét szülő idővel új párt talál magának, újra kezdi életét, ezek a gyerekek a későbbiekben két családdal is fognak rendelkezni. Itt azért megjegyzem, hogy az új családtagoknál, amennyiben problémát jelent az előző házasságból ill. kapcsolatból született gyermek, kár is belevágni a közös életbe, hiszen a gyermek batyuja az új párral már együtt érkezett, ezt pedig illik elfogadni és tiszteletben tartani. Nyilvánvaló, hogy váltott elhelyezés csak közös megegyezésen alapulhat. Ehhez pedig érett és felnőtt emberek kellenek, akik tisztelik egymást attól függetlenül, hogy már nem közösen élnek. Vagy nem olyanok, akik egymást túllicitálva versengenek a gyermek kedvében járásáért, mellyel a gyermeknek súlyos érzelmi és mentális károkat okoznak.

Még mindig lehet közös megegyezés eredménye, ha a gyermek csak az egyik szülőnél lesz majd elhelyezve. Most szándékosan nem írom, hogy melyik az a szülő, mert lényegtelen a mondandóm szempontjából. Sajnos az a szülő, aki két hetente tud a gyermekével kapcsolatba kerülni, nehezebb helyzetbe fog kerülni. Nyilvánvaló, hogy nem lehet két hetet két nap alatt bepótolni. Persze mai világunk annyiféle lehetőséget ad arra, hogy a távol élő szülő kapcsolatot tudjon tartani gyermekével, ez csak elhatározás és hozzáállás kérdése. Sőt értelmes és gyermekeiket szerető szülők esetében nem kellene mereven ragaszkodni, hogy a gyermekelhelyezési határozat mit is tartalmaz. Ha a gyermek szeretne a másik szülővel találkozni és beszélgetni, teret kellene engedni kérésének, rugalmas és szeretetteljes hozzáállással a gyermek érdekében együttműködve gyermekbaráttá lehetne tenni nagyon sok elvált szülők gyermekének életét.

Csak hát az élet általában nem az ideális esetek tárháza. Jóval nagyobb azoknak a gyermekeknek a száma, ahol kőkemény harc folyik a gyermek birtoklásáért. Birtoklásáért, mert ezekben az esetekben a gyermek nem egy érző ember, egy érző lélek, hanem egy eszközzé leminősített tárgy. A gyermekelhelyezési perek pedig akár évekig is elhúzódhatnak. Persze a gyerekek attól még vannak addig is valahol, de így egy szüntelen csatatéren kénytelenek élni mindennapjaikat.

A lényeg, hogy a bíróságok előtti képviselet érdekében lehetősége lesz anyának és apának, hogy ügyvédet fogadjon magának. A gyermeket pedig elméletileg mindkét szülő képviseli, akik versengenek egymással a gyermek, mint tulajdon megszerzéséért. Persze nem ennek hívják, de így viselkednek. A cél pedig szentesíti az eszközt a módszerek kiválasztásában. Azzal nem igazán törődik a kedves szülő, hogy mit okoz ezen viselkedésével a gyermekének, milyen pszichés sérüléseknek teszi ki.

Mi motiválja a szülőket, hogy mindenképpen hozzájuk kerüljön a gyermek? Például az első és legfontosabb, hogy bizony anyagi vonzattal jár a gyermek birtoklása, míg a vesztes félnek fizetnie kell a tartásdíjat, vagyis ez egy lehetőség sokak fejében az anyagi lehúzásra vagy annak elkerülésére. Ismerjük a jelenséget, hogy aki fizet, annak magas a tartásdíj, aki meg tartja a gyereket, annak kevés. És lehet mindkettejüknek igaza van! De ebbe most nem akarok belemenni. A tényen nem változtat, hogy gyermeket felnevelni nagyon sok pénzbe kerül még családi vonatkozásban is, egyedülállóként igencsak nehéz feladattá tud válni. Azt se felejtsük el, hogy még az otthon is függhet a gyermekelhelyezés kimenetétől, mert sok esetben azé lesz a közös otthon, akinél maradnak a gyermekek. A mai anyagi helyzeteket látva, bizony súlya van ennek is.

A gyermekelhelyezéssel ugyanakkor bosszút lehet állni, revansot lehet venni a valós és vélt sérelmekért. Ez a legrosszabb, ha valamelyik félnek ez a motivációja. Hol is van ilyenkor a gyermek szeretete?

A gyermek kisajátításától kezdve az egymás szidásáig, becsmérléséig úgy, hogy persze a gyermek lesz a postás, kimeríthetetlen a gonoszkodás tárháza. Nem is részletezném. Hiszen minden cselekedet ártani fog a gyermeknek, bizonytalanná teszi életét, veszélyeztetve az egészséges pszichés fejlődését. A gyermekét valóban szerető szülő nem tud ilyet tenni.

Visszatérve a gyermekelhelyezési perekhez, ahol mindkét szülő elvileg képviseli a közös gyermeket. Mondhatnánk milyen jó dolga van a gyereknek, neki már egyenesen két képviselő is jut. De a viccet félre téve, a valóságban senki sem képviseli a gyermek jogos érdekét. A szülők valljuk be, elfogultak. Jó lenne, ha hivatalból lenne egy kirendelt fél az ilyen esetekben, aki a gyermek jogait pártatlanul tudja szem előtt tartani és képviselni, és közvetíteni a szülők felé is a gyermek jogait és érdekeit. A bíró lenne hivatott arra, hogy igazságos döntést hozzon. De mit fog látni? Két gyermekükkel nem törődő egymással acsarkodó felet, ilyen körülmények között melyik is a jobb? Kirendel igazságügyi szakértőt, hogy eldöntsék, mi a jó a gyermek szempontjából. Feltételezhetnénk, hogy azért igazságügyi szakértő, mert egyrészt pártatlan, másrészt toppon van a szakterületén, a gyermekpszichológiában. Igen ám, de a gyermek felügyeletét ellátó szülő ilyenkor helyzeti előnyből fog indulni, mondjuk lesz ideje felkészíteni a gyermeket ezekre a vizsgálatokra a maga érdekében. Azt se felejtsük el, hogy hazánk egy meglehetősen korrupt ország, a pénz beszél, mindjárt alá lehet támasztani álláspontunkat alaposan. Mondjuk itt a távol élő szülő is ugyanolyan sikeressé válhat, csak megfelelő helyre kell a kis adományokat eljuttatni. A tetejébe pedig ott vannak azok a szakértőnek nevezettek, akiknek papírjuk ugyan van, azonban a tudásuk igencsak hiányos.

Aztán a bíróságok is érdekesen működnek hazánkban. Ha a bíró nem emberi sorsokat lát maga előtt, hanem csak egy aktát, felmerül a kérdés, hogy milyen döntés lesz a következménye? Az ügyvédi képviseletekről pedig elmondhatjuk, hogy az ügyvédek igazából a perek elhúzásában érdekeltek, minél több tárgyalás, annál jobban dagad a zseb. Emberség és igazság sehol a láthatáron.

Ezeket a visszásságokat nagyon jól tükrözi az alábbi kis riport Máté Krisztinától.

Elhangzik a riportban, hogy van egy csodás fegyver a gyermekért indított harcban, meg kell vádolni a távol élő szülőt, hogy szexuálisan bántalmazta a gyermeket. Ez ma már egyenesen divattá vált.

Vajon mit követ el az a szülő, és legyen mindegy, hogy apa vagy anya az illető, aki a gyermekért vívott harcban beveti a szexuális bántalmazás fegyvert?

Ez a tipikusan "a cél szentesíti az eszközt" gondolkodásmód.

1. Félre vezeti a hatóságokat, vagyis olyan mint a hamis tanúzás.
2. Rágalmaz... vagyis becsületsértést követ el.
3. Elvonja a hatóságok, szakemberek figyelmét, idejét a valós ügyekről, magyarán árt azoknak a szülőknek és gyermekeknek, akiknek valóban át kell élniük a szexuális bántalmazás valamely formáját.
4. A "szeretett" gyermeket felesleges vizsgálatoknak, nem gyermekbarát körülményeknek és helyzeteknek teszi ki.
5. Megfosztja a gyermekét és a másik szülőt a kapcsolattartástól tisztes időre.
6. Esetleg cinkos társat nevel a gyermekéből, hogy ezt milyen - szintén nem a gyermek egészséges fejlődését szolgáló - módon éri el, egy újabb témát feszeget. (PAS)

A felsorolásom lehet nem teljes. Azonban már ezekből is látszik, hogy a szexuális bántalmazás fegyver súlyosan sérti mind a gyermek jogait, mind a távol élő szülő jogait és nem utolsósorban ütközik a normális emberi értékekkel, magyarán bűnt követ el. A Btk. ugyan ismeri a rágalmazás, a hamis vádak ill. tanúzás, a hatóság félrevezetése bűntettet, ezek az ügyek még sem járnak gyakorlatilag semmilyen következménnyel. Sőt lehet azt is mondani, hogy pontosan el fogja érni célját az elkövető. Vagyis a gyermeket a megszokott környezetre való hivatkozással a bíróságok ott fogják hagyni a fentebb felsorolt tetteket elkövetőnél. Nyert ügye van.

Ugyan a büntető ügyekben nézik azt is, hogy a társadalomra nézve milyen veszélyeket jelent az elkövetett cselekedet. Nos egy ilyen súlyos rágalmazás következmények nélkül maradása, azt eredményezte mára,, a riport tanúsága szerint, divat lett belőle. Nyerni akarok, bevetem a szexuális bántalmazás fegyverét, és a gyermek nálam marad. Hogy miért él valaki ilyen aljas cselekedettel? Fél, hogy egyébként nem nyerne a gyermekelhelyezési perben? Bosszút akar ilyen módon állni valamilyen valós vagy vélt sérelméért? Így akarja bebiztosítani saját helyzetét? Mindegy, hogy mi a válasz, tisztességtelen.

Ezek a módszerek pedig felérnek egy bántalmazással. Bántalmazza az elkövető a gyermeket, a volt házastársát. És sajnos a bíróságok, hatóságok ugyanezt a gyakorlatot folytatják. Meghurcolnak egy ártatlan embert. Elszakítanak egy vagy akár több gyermeket a megvádolt szülőtől. Jó az igaz, hogy ki kell nyomozni, deríteni a vádakat és ennek sajnos negatív következményei lesznek bőven. Csak azt nem értem, hogy amennyiben kiderül a vádakról, hogy hamisak, miért nincsenek jogi következményei...

Egy korábbi írásomban már írtam a szülői elidegenítés (PAS) módszeréről. Itt olvasható.

Ezeknek a hadjáratoknak persze valamelyik szülő valamilyen formában nyertese lesz. Egyet azonban nyugodtan megállapíthatunk, hogy az igazi és legnagyobb vesztese a gyermek vagy gyermekek lesznek. Felelős felnőttként átgondolva tényleg megéri ilyen mértékig lealjasodni és tönkre tenni azt, akit annyira szeretnek a szülei? Nem egy olyan megnyomorított gyermek él közöttünk, akik az ilyen harcok következtében apátlan és anyátlan árvákká váltak, pedig élnek a szüleik.

Amennyiben érdekesnek találtad az írásomat és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznára válna, kérlek oszd meg, hogy hozzájuk is eljuthasson. Facebook oldalamon tudsz követni és hozzászólni vagy írhatsz ide: hopihetanc@gmail.com.